A minap megpendítettem, hogy voltam egy sajtótájékoztatón és ott egy olyan témáról volt szó, amely ábszáljut ide kívánkozik az Üzleti innováció blogra. Ez pedig a NetLock tájékoztatója és a cég E-Gyűlés rendszerének bemutatásáról volt szó.
A NetLocktól függetlenül (eddig nem is beszéltünk, találkoztunk személyesen) egy zseniális (na, jó, ez kis túlzás, mértékadó blogként módosítom, és legyen egyszerűen nagyon jó) ötletnek tartom. Ez persze lehet, hogy csak a személyes indíttatásra vezethető vissza, amiről később írok - de mindenekelőtt a rendszer röviden:
Az egész igazából egy szoftver, amely lehetővé teszi, hogy ne kelljen egy szervezet tagjainak (énnekem egyesület ugrik be, de lehet szó részvénytársaságról is akár) összejönni fizikailag is egy helyen, hanem a távolból intézhessék a megbeszélni valókat, szavazásokat. Ez eddig nem nem olyan nagy dolog, ami a csavar benne, az az, hogy a találkozót hitelesítéssel látják el (ugye innen indul a dolog, a NetLock eredetileg a digitális (a nép ajkán: elektronikus) aláírás és vidékén dolgozott), és hitelesítve tárolják (archiválják) is a taggyűlés, közgyűlés során keletkező doksikat. Ez utóbbi is megérdemel egy közepes hoppát (és ha jók lesztek mesélek nektek majd a hiteles archiválási szolgáltatásról is).
Tehát: nem kell személyesen, "rendes" aláírással ellátni a dokumentumokat, hanem a rendszer végzi ezt el egy szabványos/törvényes (értve, hogy a hatályos jogszabályoknak megfelelő) technológiával és ezt egy tárhelyen úgy tárolja, archiválja, hogy garantálja az épséget, sértetlenséget, megváltoztathatatlanságot, hitelességet - azaz innen (elméletileg?) a bíróság is elfogadja.
Személyesen:
- ugye, elnöke vagyok az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetségnek és én szoktam levezető elnökölni a közgyűlésen. Na, én aztán tudom (tudnám) értékelni a fenti szolgáltatást: közgyűlési meghívó a megfelelő időben, visszaigazolás a kézbesítésről, jelenléti ív, meghatalmazottak kezelése, aláírási címpéldányokkal és cégkivonatokkal, napirend, szavazás, jegyzőkönyv, hitelesítés - huh, van vele aprómunka, pedig csak harmincöten vagyunk.
- a dokumentumkezelési kultúra zászlóvivőjeként (tisztelettel kérem a kedves olvasókat, hogy ne veszítsék el párjuk iránti érdeklődésüket a "dokumentumkezelés" szó hallatán -ez tényleg sokkal izgalmasabb, mint az innen látszik...) tudom értékelni, hogy ez egy olyan használhatónak tűnő szolgáltatás, amely végre előrébb mozdíthatja a dolgokat a papírmentes(ebb), fenntarthatóbb és CSR-osabb világ felé.
Esetleg itt találkozhatsz a NetLockkal és E-Gyűlés szoftverével - Papírmentes iroda szakmai konferencia 2010. október 7-én >>>