Mint tudjuk: a jövő itt van - és sosem lesz vége :-)
"Friedrichshafen, a modellváros
A Bodeni-tó partján fekvő Friedrichshafen három évvel ezelőtt lett a Deutsche Telekom T-City programjának modellvárosa. A távközlési konszern itt teszteli a legújabb termékeit, ötleteit és szolgáltatásait.
A 74 éves Jan von der Decken korábban repülőgépmérnökként dolgozott, de jelenleg a DT "főállású kísérleti alanya". "Ez olyan izgalmas. Ez a jövő és az ember nem tudja, mi történhet. Most például egyetlen központi kapcsolóval az iPhone készülékemről vezérelhetek mindent, akár a világítást is" - jegyezte meg az idős férfi, akit a társaihoz hasonlóan a vállalat berkein belül csak "jövőbelieknek" neveznek. Friedrichshafen afféle hatalmas élő laboratóriumként működik, ahol bárki bármelyik pillanatban előállhat vagy szembesülhet egy elképzeléssel és később akár részt is vehet annak megvalósításában. A szakemberek gyorsan és egyszerűen megtudhatják, hogy az ötleteik miként működnek a gyakorlatban és vajon érdeklik-e a felhasználókat vagy sem.
René Obermann, a DT vezetője azt tűzte ki célul a cégcsoport elé, hogy a jelenleginél hatékonyabban használják ki a szélessávú infrastruktúrákban rejlő lehetőségeket. Mindez azt jelentheti, hogy a Deutsche Telekom hamarosan partnere lehet az energia-, a szoftverfejlesztő és a médiavállalatoknak. Ezt támasztja alá Friedrichshafen példája is. A város gyakorlatilag a világ egyik, ha nem a legkorszerűbb települése, ahol ötvözik a vezetékes, a mobil és az internetes technológiákat, a közüzemi és más szolgáltatásokat. A programba összesen 80 millió eurót fektet a DT, a megtérülési érték pedig felbecsülhetetlen.
Az egyik érdekes fejlesztés a Gluco-Tel, amelyet kifejezetten a cukorbeteg felhasználók részére alkottak meg. A vércukorszint-mérőt ötvözték a telefonnal, így az értékeket azonnal megkaphatja a kezelőorvos. Germar Büngener orvos szerint az eszköz a normális életet jelentheti több tízezer olyan betegnek, akiknek a rossz vércukorérték miatt vágják le a lábát, holott nem kellene. Mindez egyrészt felesleges, másrészt trauma az embereknek és komoly pénzkidobás az államnak.
Vannak azonban más rendszerek is. A számítási felhő technológiát használják például Kluftern városrész óvodájában, ahol Ulrike Schulta elmondta: így jóval könnyebben helyet tudnak biztosítani a gyerekeknek és a szülőket is megkímélik a fáradságos óvodakereséstől. A rendszert 2011-től kiterjesztenék a német egyetemekre és főiskolákra is, így elérhető lesz, hogy a diákok valós időben, pontosan tudják, mely helyekre jelentkezhetnek még és melyekre nem. Ezáltal csökkenthető lesz a bürokrácia.
Andreas Brand friedrichshafeni főpolgármester már a megállapodás meghosszabbításáról akar tárgyalni a Deutsche Telekom vezetőivel. Az eredeti szerződés 2012 márciusában jár le. A DT ötletei tesztelésére 2007-ben választotta ki a Bodeni-tó partján fekvő Friedrichshafent, ahol 2012-ig 80 millió eurót fektet be és a település intézményeit a legkorszerűbb kommunikációs és informatikai technológiákkal szereli fel. A település lakói ingyen internetezhetnek a vezeték nélküli hálózaton, a gáz- és áramfogyasztási adataikat a böngészőjükkel tekinthetik meg. Tíz utcai telefonfülkét kamerákkal és kijelzőkkel láttak el, így bárki videotelefonálhat.
/Forrás: sg.hu/