Bővíti üzemét a nyírteleki RW Hídtechnika Kft.
Uniós támogatással összesen százhuszonötmillió forintból bővíti nyírteleki üzemét a Reisner & Wolff (RW) Hídtechnika Kft. - közölte Lukács László, az osztrák tulajdonban álló vállalkozás ügyvezető igazgatója. A szabolcsi városban 2006-ban létesített gyáregység dilatációs szerkezeteket és sarukat gyárt, szerel és forgalmaz elsősorban az osztrák és német piacon. Az elmúlt két évben például Ukrajnával, Hollandiával és Oroszországgal bővült a cég piaca.
A most induló beruházás során egy ezernégyszáz négyzetméter alapterületű új csarnokot alakítanak ki, amelyben egy eddig nem gyártott termék, a hídkorlát gyártástechnológiáját építik ki - mondta Lukács László. A mintegy százhuszonötmillió forint összköltségű fejlesztéshez negyvenkilencmillió forintos uniós támogatást nyert el a cég, amely a nyertes pályázattal munkahelyteremtést egyaránt vállalt: a jelenlegi 65 fős létszám 12 fővel bővülhet, de az igazgató szerint később akár kilencven ember dolgozhat a társaság nyírteleki telephelyén.
Az új termékkel elsősorban a német piacot célozza meg a cég, a későbbiekben pedig más országokba is szeretnének szállítani - tette hozzá az ügyvezető igazgatós. Az RW Hídtechnikai Kft. 2009-ben 1,1 milliárd forintos nettó árbevételt realizált, amely - a bővülő piaci lehetőségeknek köszönhetően - 2010-ben 1,3 milliárd forintra nőtt.
A Reisner & Wolff leányállataival és többségi részesedéseivel Németországban, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Lengyelországban és Oroszországban tevékenykedik. Az osztrák cégcsoport termékeit a világ harmincöt országában használják. (valllakozoinegyed)