Ezúton is megkérem a magyar innovációs nagycirkusz publikumát és egyéb tisztelt csepűrágóit, hogy legyenek kedvesek eltekinteni a franszia újságíró (vagy mi, médiamunkás?) politikai propagandájától, illetve a nemzeti identitással kapcsolatos városi legendák visszabüfögésének kontroll nélküli elfogadásától.
Magic Magyars – francia lap méltatja a magyar innovációt
Magic Magyars – kitartó feltalálók címmel közölt riportot tudományos mellékletében a Libération. A Prezi sikereit elemző cikk külön kiemeli, hogy miközben fiatalok tömegei hagyják el az országot, a prezentációs szoftver mára világsikerű fejlesztői továbbra is itt dolgoznak.
A francia baloldali napilap szerint miközben a fiatalok ezrével hagyják el Magyarországot, (minden hetedik diplomás fiatal külföldön képzeli el a jövőjét) a Budapesten feltalált Prezi internetes prezentációkészítő szoftver alapítói továbbra is hazájukban dolgoznak. Az öt éve alapított informatikai vállalkozás káprázatos sikert ért el: 150 embert foglalkoztat, irodája van San Franciscóban, a szoftvert pedig 25 millióan használják. A cég értéke meghaladhatja a 100 millió dollárt a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) összeállítása szerint. A cégalapító, 37 éves Somlai-Fischer Ádám dizájner arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a matematikának, a geometriának külön kultúrája van, korábbi sikeres példákként említette a Rubik-kockát és a Gömböcöt.
A lap szerint a vállalkozás teljes ellentétben áll “Orbán Viktor Magyarországával, amely távolságot tart az ellenségnek tekintett Nyugattól” – írja az MTI.Somlai-Fischer Ádám a hátrányos helyzetű cigányok otthonainak felújítása érdekében szervez csapatépítő tréningeket, részt vesz a Budapest Pride-on, sajnálja a gazdasági stagnálást és a mindenhol érezhető konzervativizmust, valamint elítéli az ország hírnevén foltot ejtő szélsőjobboldalt. “A helyzet azért nem olyan rossz, hogy el kelljen menni.” – mondta a cégalapító a lapnak.
Arra a kérdésre, hogy Budapest innovációs központtá válhat-e, elmondta: Magyarország nagyon sok Nobel-díjast adott a világnak, és jelenleg is nagyon sok a tehetséges és kreatív fiatal, akiknek a Prezi példával akar szolgálni arra, hogy otthon is lehet sikeresnek lenni.
A Libération szerint az eredetiség és az egyediség Magyarországon a nemzeti identitás része, a kutatókat és a feltalálókat ugyanúgy tisztelik, mint az írókat és a költőket. A világ pedig a lap szerint a magyaroknak köszönhet számos találmányt, egyebek mellett a dinamót, a színes televíziót, a C-vitamint és a golyóstollat is. (PiacésProfit - kép: Sikeradó)