Mostantól hangos a Prezi
A magyar fejlesztésű Prezi a teljesen megújult kezelőfelület, a térhatású témák és az új menedzsmentfelület után egy régen várt funkcióval jelentkezik: a prezikbe ezentúl hangfájlok is illeszthetők.
A végtelen zoomolható felület alapötletére épített prezentációkészítő a kezdetektől a szabad gondolkodás és kreativitás híve volt. A kezdetben “ZUI”-nak becézett felület eleinte meghökkentő és furcsa volt, de az évek során lépésről-lépésre jött létre egy szinte tökéletes rendszer gondolatok megosztására.
A szerkesztőben folyamatosan érkeztek újdonságok, hamar lettek egyedileg állítható színek, betűtípusok, a formázás lehetőségei is bővültek, egyre több különböző ábra, forma és kiegészítő került be, megjelentek a videók, illetve nemrégiben beépített képkeresőt is kaptak a felhasználók. A webes kliens mellett megjelent mobilos változat iPadre, illetve a korai kísérleti és nagyon “geek” kezelőfelület közérthető, mindenki által használható ma már. A Prezi logóját is adó “zebra”, a tekerhető gomb is eltűnt, illetve a bal felső sarokban lévő forgó menü is a múlté már.
Az elmúlt évben a cég sebességet váltott és a kísérletezés évei után egy nagyon céltudatos, piacorientált fejlődésbe fogott. A cél továbbra is az unalmas, statikus prezentációk helyett egy kreatív, vizuálisan gazdag megjelenítés. A cég ügyvezetője, Árvai Péter úgy tartja: “a globális piac egyre inkább ötletalapúvá válik, így az innováció és a társadalmi fejlődés is csak a kreatív ötletekre támaszkodhat. Ezek emlékezetes megosztásában segít a Prezi.”
A termékfejlesztés sebességváltása közvetlen visszacsatolást kapott a felhasználói szám növekedésével is, hiszen az elmúlt 10 hónapban megduplázódott a regisztráltak száma. Ez azt jelenti, hogy átlagosan havonta 1 millió új Prezi-felhasználó regisztrál, s most márciusban az összlétszám átlépte a 20 milliót - tudta meg a HWSW.
A statisztika mellett azonban sokkal fontosabb, hogy az eddig csak vizuális eszköztárként létező Prezi mostantól hangokkal is operálhat, a szerkesztés folyamatába a képekhez, ábrákhoz, feliratokhoz hasonlóan illeszthetőek be mostantól zenék, beszédrészletek, zajok vagy hangeffektek is. Az élő előadások mellett a megosztott prezentációk is érdekesebbé, filmszerűbbé tehetők azzal, hogy audióval is kiegészíti azt a szerző.
A szerkesztőben lehetséges az egész prezi mögé egy folyamatos hangfájlt illeszteni, így akár utólag az elhangzott előadás szövege is ráilleszthető az illusztrációra, de egy bemutató mögé lehet aláfestőzenét is tenni. Ugyanakkor lépésenként a prezi-nyomvonal állomásaihoz is lehet külön-külön hangfájlokat rendelni, ami az adott ponthoz érve indul majd el. (hwsw)
****
Több innovatív cég, több Prezi
Bréking: 3 milliárd forintos tőkebefektetést kapott a Prezi >>>
Startup hír - Magyar siker az Új Felfedezések Korában >>>
Milliárdos magyar startup - Több mint egy prezentációs szoftver? >>>
Startup hír - Merre és hogyan terjeszkedik: a Prezi tervei >>>