Cséfalvay: legalább 410 milliárd forint jut innovációra
Az EU következő hétéves költségvetéséből ennyi támogatás jut Magyarországon az innováció és kutatás-fejlesztés közvetlen támogatására - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.
A következő három hónapban szélesebb konzultációt tart a minisztérium arról, hogy az innovációra és kutatás-fejlesztésre szánt forrásokat milyen fejlesztési igények és súlypontok mentén csoportosítsák.
Így a korábban elfogadott Nemzeti Innovációs Stratégában is megjelenhetnek területi kutatási irányok - tette hozzá Cséfalvay Zoltán. Az uniós fejlesztési források elosztására vonatkozó kormányzati elvet ismertetve leszögezte: az elkészülő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Programban az a cél, hogy a beérkező források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítsák.
Az innovációs stratégiát általánosan ismertetve közölte: olyan összetett támogatási rendszert érdemes kialakítani, amelyben egyaránt van adóoldali, pályázati támogatás, és szerephez jut a kockázati tőke is. Az államtitkár szerint az innovációösztönzésnek csak akkor van értelme, ha arra törekszünk, hogy felvegyük a versenyt a "legjobb szereplőkkel". Ehhez kultúraváltás szükséges Magyarországon, hogy jobban ismerjék el a teljesítményt.
A kerekasztal-beszélgetésen célként fogalmazta meg, hogy a magyarországi kutatóbázis létszáma a jelenlegi 37 ezerről 2020-ra 52 ezerre nőjön. Amennyiben ez a létszám nem bővül, az innovációt előrelendítő vállalatok beleütköznek a növekedés problémájába.
A beszélgetésen Herczog Edit, európai parlamenti szocialista képviselő az innováció támogatásának fontosságát hangsúlyozva elmondta: a történelem során a válságokból háború, illetve konfliktus, vagy technológiai vívmányok útján sikerült kilábalni. "Nagyon nagy a tétje annak, hogy miként lábalunk ki a mostani válságból" - tette hozzá.
Az európai kutatás-fejlesztés tekintetében a kitörés feltételének nevezte, hogy egyszerűsítsék a pályázati forrásokhoz való hozzáférést, miközben megtartják a kiválóság kritériumát.
Herczog Edit szerint a pályázatoknál szemléletet kell váltani, és a forrásoknak oda kell menniük, ahol a legjobban előnyére válnak az 500 millió európai embernek.
Az európai parlamenti képviselő annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy az innovációs eredményeket és törekvéseket megfelelően "társadalmasítsák". "Fontos, hogy az innováció megvalósuljon, és az eredmény mindenkié legyen" - fogalmazott, példaként említve, hogy számos olyan fejlesztés jön létre, amelyet később nem használnak szélesebb körben.
Lám István, az innovatív, gyorsan fejlődő gazellavállalkozás Tresori Kft. ügyvezető igazgatója, a beszélgetésen azt emelte ki, hogy Magyarországon számos befektető van, de kevés befektetési lehetőség.
A felhőalapú technológiákhoz titkosítási megoldásokat kínáló, nemrég 380 millió forintos kockázati tőkeberuházásban részesülő társaság vezetője rámutatott: Magyarország szellemi tőkéje erős, de hiányzik az a kapocs, amely az innovációból üzletet csinál. (MTI/Híradó - rövidítve)
*****
Innováció társadalmasítása? Közel visszük az innovációt!
- Magyar Innovációs Index (INNDEX) létrehozása és működtetése >>>
Innovációs szakember?
- Üzletfejlesztési menedzser képzés az EDUTUS Főiskolán >>>
Innovációból piaci siker?
-. Nemzetközi Üzletfejlesztési Díj >>>
- Üzletfejlesztési (üzleti innovációs) audit >>>
- Innovatív Magyar Vállalkozás tanúsítás >>>
Partneri kapcsolat iránti érdeklődés
Fodor Zoltán, 06/30/600 31 26, info@uzletfejlesztes.hu
Pályázatok és projektek finanszírozása kapcsán keresse a Nemzetközi Üzletfejlesztési Díj támogatóját a ProjectMine Kft-t! >>>