Csekkbefizető automaták a postán
Megcsappant a sárga csekkes befizetések száma, amióta egyes szolgáltatók külön díjat számolnak fel ezekre a befizetésekre. A posta megtalálni véli a megoldást.
Csekkbefizető-automatákat telepít a posta jövőre - írta a Magyar Nemzet. A lap keddi számában Éliás János, a Magyar Posta területért felelős igazgatója elmondta, hogy érzékelhetően csökkent a postán a sárga csekkes befizetések száma, amióta egyes szolgáltatók külön díjat számítanak fel ezekre a befizetésekre.
Tájékoztatása szerint a csökkenés 2008 óta érezhető, és évi 4-5 százalékra tehető. A szakember ezért is üdvözli a múlt héten beterjesztett törvényjavaslatot, amely tiltaná a távközlési cégeknek a pluszdíj kivetését. Szerinte a cégek e díj felszámításával több száz millió forintos többletbevételre tesznek szert.
A Magyar Posta maga tartja majd fenn a pénzforgalmi tevékenységhez szükséges rendszert, a közüzemi szolgáltatókkal kötött szerződés alapján szedi be a fogyasztási díjakat - tette hozzá Éliás János. (MTI)
****
Ha neked is van hasonlóan innovatív és kreatív, megvalósított pénzszerzési ötleted (üzleti innovációd: új termék, új szolgáltatás, új üzleti modell, szervezetfejlesztés...) - pályázz!