Innovatív cég - DMSONE
Név
netTeam-DMSONE Zrt. (DMSON)
Kategória
Innovatív cég
Indexbe kerülés időpontja
2012. 09. 27.
Iparág
Informatika
Innováció megnevezése
Komplex, stratégiai szintű üzletfejlesztés
Innováció típusa
Szervezetfejlesztés
Indukált változás nagysága
+3
Innováció bemutatásának időpontja
2012. szeptember
Kifejtés
A DMSONE 2002 óta van jelen az elektronikus dokuentumkezelés területén. A cég az első sikereit az államigazgatási szektorban érte el, 2006. szeptember 29-én a Belügyminisztérium hivatalos közleményben jelentette be, hogy a vállalat iktató- és ügyiratkezelő rendszere elsőként felelt meg a Belügyminisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium által rendeletben szabályozott követelményeknek.
A cég a piaci viszonyok változását követve erőteljesebben belépett a vállalati dokumentumkezelő szoftverek területére. A DMSONE jól ráéérezve az aktuális trendekre lehetővé tette rendszerének összekapcsolását az az SAP Business One vállalatirányítási rendszerrel.
A piaci teljesítmény növelése érdekében viszonteladói, illetve partneri hálózatot épített ki. Alapítója volt az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetségnek.
A cég erőteljes figyelmet fordít kommunikációs tevékenységére, illetve kiemelten kezeli az emberi erőforrásait.
Üzleti Érték Várható Változása (BVA)
+4
BVA elemzés
A folyamatos üzletfejlesztés jelzi, hogy a továbbiakban is gyakran és viszonylag jelentős újdonságokra számíthatunk a DMSONE-tól.
Összesített innovációs érték
107
Az innováció gazdájának bemutatása
A DMSONE közel 10 éves múltra tekint vissza az elektronikus dokumentumkezelés terén. A vállalat 2002. február 18-án kezdte meg működését, akkor még NetTeam-Magyarország Kft. néven, és még abban az évben bemutatta az iratok és dokumentumok elektronikus kezelését támogató megoldását, a Kontroller programot.
A DMSONE első sikereit az államigazgatási szektorban érte el, 2006. szeptember 29-én a Belügyminisztérium hivatalos közleményben jelentette be, hogy a vállalat iktató- és ügyiratkezelő rendszere elsőként felelt meg a Belügyminisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium által rendeletben szabályozott követelményeknek. A vállalat szintén ebben az évben mutatta be megoldásának bővített funkciókkal ellátott változatát, a Kontroller 2-t.
2007-ben a DMSONE megjelentette az Ügyiratkezelői kézikönyvet, melyet a Kormányzati Iratkezelési Felügyelet lektorált, s melyet ma már az ügyviteli oktatásban is alkalmaznak. 2007 júliusában megváltozott a cégforma, kft.-ből zrt.-vé vált a társaság.
2009-ben a DMSONE indult a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) által kiírt elektronikus dokumentumkezelésre vonatkozó beszállítói kiválasztáson. A KSZF döntőbizottsága a DMSONE megoldásait a legjobb műszaki pontozással vette fel a KSZF listájára. 2009 októberében a cég nevet váltott, netTeam-DMSONE Zrt. (röviden DMSONE) néven folytatta működését. 2009 egyben a termékpaletta megújulását is jelentette, ekkor mutatták be a Professional, illetve Ultimate termékeket, majd a BX-DMSONE-t, mely egy dokumentumtároló és -kezelő kiterjesztés az SAP Business One vállalatirányítási rendszerhez.
2010-ben a DMSONE megalapította romániai képviseletét. Szintén ebben az évben a DMSONE részt vett a Iratkezelési és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség létrehozásában, melynek főtitkára Puskás Zsolt, a DMSONE vezérigazgatója.
2011-ben az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége keretein belül megalakult az Elektronikus Iratkezelés munkacsoport, melynek a DMSONE is tagja. A vállalat 2011-re több mint 3 500 dokumentumkezelő rendszert vezetett be, melyeket a cég saját közlése alapján 50 ezer felhasználó alkalmaz a mindennapi munka során.
****
Innovatív? Mutassa be innovációit, üzleti célű újdonságait! Nemzetközi Üzletfejlesztési Díj 2012
Kapcsolódó Üzleti innováció blog posztok:
A Nemzetközi Üzletfejlesztési Díj 2012 - RG NetWorks Kft. jelezte ambícióit >>>
A Nemzetközi Üzletfejlesztési Díj 2012 - Pályázati kiírás (PDF) >>>
****
INNDEX - Magyar Innovációs Index
Az INNDEX Magyar Innovációs Index célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az innovációra, elismerje az innovációban élenjáró cégeket és bemutassa üzleti célú innovációikat.
Az INNDEX az innovációban "jegyzett", innovatív cégek innovációs értékének változását (tevékenységének, fejlesztéseinek hatását) jelzi. (Átlagának változása mutathatja (előrejelezheti) a magyar innováció alakulását.)
Értelmezése: az innovációs indexben (INNDEX) szereplő cégek innovációi, fejlesztései hogyan változnak egy bázis értékhez és időponthoz viszonyítva (2012. június 17. = 100). Bekerülés: nyilvánosságra hozott adatok alapján - innováció és az általa várt/elérhető érték (eredmény/haszon) alapján kalkulált számérték szerint.
Az INNDEX objektív és szubjektív elemek alapján kerül számszerűsítésre.
Az INNDEX-ben a cégek névvel, indexbe kerülés időpontjával, iparággal, fejlesztés/innováció megnevezésével, innováció típusával (termék/szolgáltatás, eljárás...), indukált változás nagyságával, innováció időpontja, összesített innovációs értékkel (esetleg rövid kifejtés/értékelés résszel), Üzleti Érték Várható Változása (BVA) kerülnek megjelenítésre (ez a mai állapotra vonatkozik, a későbbiekben a megjelenített adatok és a számítási algoritmus változatási jogát fenntartjuk).
Az INNDEX Innovációs Index ötletgazdája Fodor Zoltán.