Bármi is legyen az a K+F :-)
Lehet, hogy megkérdezem, hányan érdeklődtek, hányan voltak a zárókonferencián... :-)
Kutatás, fejlesztés, innováció
Közel egy-egy milliárd forint állami és vállalkozói támogatással indult mintegy két és fél évvel ezelőtt az a kutatási, fejlesztési és innovációs projekt, melynek eredményeit zárókonferencia keretében mutatták be pénteken a Miskolci Egyetemen, melyről több mint 130 fiatal kutató vett részt a projektben.
– Mintegy 29 hónapja vette kezdetét a projekt, ennek az időszaknak az eredményeit foglaljuk össze most a zárókonferenciánkon – kezdte beszédét Schupler Helmut, az UNI-FLEXYS Egyetemi Innovációs Kutató és Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Mint megtudtuk, alapvetően a Miskolci Egyetem három karának (a Gépészmérnöki és Informatikai Kar, a Műszaki Anyagtudományi Kar és a Műszaki Földtudományi Kar) kompetenciájába tartozó tudományterületeket foglalta magába a projekt. Összesen 24 különböző kutatási részprojekt keretében, 80 vállalati partner bevonásával közel 140 K+F-t teljesítettek, és több tízezer oldalnyi kutatás-fejlesztési tanulmány született – sorolta a sarokszámokat az ügyvezetője.
Hozzátette, született egy szabadalmi bejelentés is, kettő pedig még a folyamat elején tart. Az egyik például a városok szmogmentesítését segíthetné, egy mobilkéménnyel lehetne a szmogot kiszűrni a városok levegőjéből. Az ügyvezető szerint, ha sikerülne megvalósítani, világhírű elismerést jelentene az egyetem és Magyarország számára egyaránt.
–A kutatások többségében bizonyos részig jutottak csak el a hallgatóink, de új technológiák, új termékek születhetnek később, akár a nagy multinacionális cégeknél. Hatékonyabb hűtőszekrény, új porszívó, de jobban tapadó gumiabroncs fejlesztése is része volt a projektnek – mondta.
Mint az ügyvezető is hangsúlyozta, a Miskolci Egyetem és a gazdasági szféra együttműködését tudták erősíteni nemcsak a régióban, hanem az ország más részein is, illetve néhány külföldi megbízást is teljesítettek a projekt keretében.
A program keretében több mint 130 fiatal kutatót, végzős hallgatót tudtak Miskolcon tartani ezekben a projektekben. Megismerkedhettek konkrét vállalati problémákkal, ugyanakkor szakdolgozatuk, doktori disszertációik megírásában is jó hasznát vették a megszerzett tapasztalatoknak. (minap, pol-bullshit eltávolítva)