Steve Jobs utódait keresik Győrben
Közép-Európa versenyképességét egyértelműen növelné az innovációs technológiák erősítésére. Ehhez keresnek fiatal ötletgazdákat Győrben is.
Az InoPlaCe projekt célja - ennek első találkozóját Győrben tartották péntek délelőtt -, hogy fokozza a közép-európai régió versenyképességét és erősítse az innovációban rejlő lehetőségeket.
A projektben nyolc fejlesztési ügynökség vesz részt, köztük a magyar a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség.
Az együttműködésben résztvevő partnerek vállalják, hogy támogató szolgáltatásokat nyújtanak azoknak a fiatal ötletgazda újítóknak, akik a jelenléte fontos hajtóerő a gazdaság fejlődésében és kutatásban.
A projekt alkalmazza a Regionális Innovációs Laborok koncepcióját is, ami teret enged a fiatal innovátoroknak, s párbeszédet kezdeményez a felek között. A projekt számít a kulcsfontosságú regionális szereplőkre is.
Az elért eredmények folyamatosan publikálják a szervezők, melyeket eljuttatnak a politikai döntéshozókhoz - elősegítve így a régió innovatív versenyképességének erősödését. (KisAlföld rövidítve, de a második mondatot sem én írtam. A cím az tőlem van, de nincs jelentősége, mert csak a keresők miatt lett olyan, amilyen.)