Mindentudás Egyeteme 2.0
Barabási Albert-László január 15-i előadásával indul a magyarországi tudományos ismeretterjesztés legnépszerűbb programsorozatának folytatása. A Magyar Telekom és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Mindentudás Egyeteme közel négy év szünet után, a Norvég Alap támogatásával, megújult szerkezettel és a tudomány újdonságaival tér vissza az előadótermekbe és a képernyőkre.
A 16 előadást Budapesten és 6 vidéki egyetemi városban hallgathatják meg az érdeklődők, a témákhoz kapcsolódó 48 televíziós műsort pedig a Magyar Televízió és a Duna Televízió sugározza. Az új sorozat előadásai a mindentudas.hu honlapon követhetők.
"Többen, ésszel!" Közel négy év szünet után, ezzel a szlogennel és Barabási Albert-László előadásával indul a Mindentudás Egyeteme 2.0, a nagy sikerű tudományos ismeretterjesztő sorozat folytatása január 15-én. Az Egyesült Államokból kifejezetten ez alkalomból hazalátogató professzor az emberi viselkedés dinamikájának kiszámíthatóságáról tart előadást a budapesti közönségnek. A Mindentudás Egyeteme 2.0 többi előadója is nemzetközileg elismert magyar kutató, akiktől az elkövetkező hetek során hallhatunk egyebek között a lelki egészségről, az alváskutatás és a genomika legújabb eredményeiről, az asztrobiológia, a nanotechnológia és az őssejt-kutatás izgalmas kérdéseiről.
"A Magyar Tudományos Akadémia közfeladatai között a világszínvonalú kutatások mellett fontos a kutatási eredmények hiteles és közérthető tolmácsolása a közösség, a nemzet minden tagja számára. Nincs sikeres társadalom, állam vagy nemzet tudás, és a tudás megbecsülése nélkül. A korábbi években sikeres Mindentudás Egyeteme jó ellátta ezt feladatot." - jelentette ki Pálinkás József az MTA elnöke, majd hozzátette: "Azt szeretnénk, hogy a megújulva most elindított Mindentudás Egyeteme is sikeresen és hitelesen lássa el feladatát. A Magyar Tudományos Akadémia által felkért kiemelkedő előadók és kutatók hiteles forrásból, felelős módon keresik a választ az új tudományterületek és új témák által felvetett kérdésekre."
Az MTA elnöke bízik abban, hogy a kiemelkedő tudományos műhelyek vezető kutatóinak előadásai nyomán sok-sok fiatal kedvet érez majd kedvet a természet-és társadalomtudományok műveléséhez és választja a kutatói pályát.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az indulás kapcsán elmondta: "A Magyar Telekom társadalmi felelősségvállalását a jövőbe történő beruházásnak tekintjük, ezért azt a mostani gazdasági helyzetben is fenntartjuk, sőt tovább bővítjük olyan innovatív programokkal, mint a Mindentudás Egyeteme 2.0. Ez az egyedülálló és mindenkinek elérhető program jó példája annak, hogy a társadalmi felelősségvállalásban is figyelembe vesszük az ország érdekeit. A tudomány népszerűsítésével és az oktatás támogatásával is hozzá kívánunk járulni a digitális felzárkózáshoz, a társadalmi esélyegyenlőség és fenntartható fejlődés erősítéséhez, ezáltal Magyarország versenyképességének javításához. Rendelkezünk az ehhez szükséges képességekkel, hiszen az ország vezető infokommunikációs vállalataként biztosítani tudjuk az ismeretek, a tudás és az élmények megosztását bármikor és bárhol."
A Mindentudás Egyeteme 2.0 új programsorozat abban különbözik a korábbi nagysikerű Mindentudás Egyetemétől, hogy a legújabb kutatási irányok és eredmények bemutatása mellett a tudomány társadalmi beágyazottságára, a kutatás-fejlesztésre és a társadalmi fogadtatásra is ráirányítja a figyelmet. (BrandTrend, megkurtítva)