Az elébb ugyebár csak a száraz tényeket olvashattuk - most penigleg jöjjék egy ki háttér a Metropol cikkéből:
"A felvásárolt kisbankot 1985-ben hozták létre, Általános Vállalkozási Bank (ÁVB) Rt. néven vált ismertté, majd a konszolidációra szoruló hitelintézet a német WestLB AG tulajdonába került, amelytől tavaly a Wallis vette meg azzal a céllal, hogy bővítse pénzügyi szolgáltatásait.
A Wallis korábbi bejelentése szerint februárban részesedésszerzésről és együttműködésről állapodott meg a Demján-céggel, majd amikor a Magyar Tőketársaság ajánlatot tett a 100 százalékos tulajdonrész megvásárlására, elfogadta az ajánlatot. Az egymilliárd forint jegyzett tőkével létrehozott Magyar Tőketársaság Demján Sándor korábbi sajtónyilatkozata szerint kizárólag magyar befektetéseket finanszíroz, olyan vállalkozásokat, amelyek ígéretesek, de tőkehiánnyal küszködnek.
A Magyar Tőketársaság a bankvásárlási szándék bejelentésekor közölte: elsődleges feladatának a forráshiánnyal küzdő magyar kis- és középvállalatok (kkv) finanszírozását tartja, mert megítélése szerint a hazai gazdaság fellendülésének segítésére szükség van egy teljesen magyar, hazai tulajdonban lévő bankra. A tranzakció várhatóan májusban zárul. A tulajdonos a későbbiekben tőkeemelés formájában tulajdonostársak bevonását tervezi a Miltonba.
Szakértők nem tartják kizártnak, hogy a Milton Bank a jövőben szoros kapcsolatra törekszik a takarékszövetkezetekkel. A szövetkezeti hitelintézetek betétgyűjtési képessége kiváló, a náluk lévő jelentős forrásokat fel lehetne használni a kkv-k finanszírozására. Az együttműködést segítheti, hogy Demján Sándor az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke."
/Forrás: Metropol/