További fejlesztéseket helyezett kilátásba a Telenor
A Telenor Magyarország Rt. tovább stabilizálná helyzetét a magyar piacon - mondta a vállalat néhány napja kinevezett vezérigazgatója.
Christopher Laska egy sajtóbeszélgetésen változtatásokat, fejlesztéseket is kilátásba helyezett. Ez utóbbiak között említette a korábban kilátásba helyezetett hálózat cserét. Az új vezérnek e téren már vannak tapasztalati, hisz Montenegróból érkezett, a Telenor legkisebb leányvállalatától, ahol a közelmúltban cserélték le a hálózatot. A magyarországi családi gyökerekkel és kapcsolatokkal rendelkező új vezérigazgató nem zárta ki annak lehetőségét, hogy bizonyos területeken lehetnek változások, már azért is, mert egyes szerződések lejárnak.
A vezérigazgató annak lehetőségét is meglebegette, hogy a Telenor Magyarország kínálatában is megjelenhet az iPhone, de ehhez megfelelő árak kellenek. Laska elmondta még, hogy - különösen egy a Telenorhoz hasonló tőzsdén jegyzett - cég szempontjából rendkívül fontos az előrejelezhetőség, s ebből a szempontból biztató, hogy a kormányzat arról tájékoztatta a céget, hogy a tavaly bevezetett különadó három évre szól. (Napi)